A szolgálat senkinek nem engedi el a kezét

2014. november 30., vasárnap 12:20     InfoRádió

A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak nem csak az a feladata, hogy megakadályozza, olyan személyek dolgozzanak a rendvédelem állományában, akik esetleg visszaélnek hivatali helyzetükkel és netán bűncselekményeket követnek el. Alapvető feladatuk az is, hogy ellássák a tisztességgel dolgozók védelmét, ha fenyegetik, bántalmazzák őket - mondta el az InfoRádiónak Mayer Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat rendőr alezredese.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat rendőr alezredese erről annak kapcsán beszélt, hogy a napokban a szolgálat segítségével sikerült azonosítani a két éve eltűnt és Ausztriában elhunyt hatvani tűzoltóparancsnok-helyettest.

Mayer Zoltán emlékeztetett arra, hogy Futó János 2012. március 20-án tűnt el Hatvanból. Két és fél elteltével a szolgálat segítségével sikerült azonosítani holttestét. A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettest még eltűnése napján Salzburgtól 14 kilométerre egy vonat gázolta el.

"Amikor 2012-ben a tűzoltóparancsnok-helyettes felállt az asztaltól, a mobiltelefonját, szemüvegét, pénzét is ott hagyta, tehát nem úgy tűnt, hogy hosszabb időre távozott. Mivel nem találták, a rendőrség elrendelte az ügyben a hivatalos eljárást. Miután pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság állománya is a Nemzeti Védelmi Szolgálat hatáskörébe tartozik, mi is bekapcsolódtunk az ügybe" - idézte fel a rendőr alezredes.

"Elsőrangú fontosságúnak tekintettük, hogy megvizsgáljuk: a tűzoltótiszt nem azért tűnt-e el, mert a sérelmére követtek el bűncselekményt. De persze azt sem zárhattuk ki, hogy ő követett el valamit és azért távozott" - jelezte Mayer Zoltán.

Ezért - tette hozzá -, presztízskérdésnek tekintették, hogy addig nem zárhatják le a nyomozást, amíg minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodik: a hatvani tűzoltótiszt nem lett bűncselekmény áldozata, vagy ő nem követett el ilyen cselekedetet.

"A szolgálat senkinek nem engedi el a kezét, amíg ki nem derül: mi lett a sorsa" - fogalmazott a rendőr alezredes.

Mayer Zoltán elmondta, hogy a hatvani tűzoltótiszt esetében nagyon nehéz volt kideríteni, mi történhetett. Rengeteg energiát fektettek abba, hogy egyáltalán azt megállapítsák, él-e még, és mi történhetett vele.

Több száz tevékenységet végeztek, köztük DNS mintát is vettek a tűzoltó családtagjaitól. Végül ennek alapján, az osztrák hatóságok segítségével sikerült kideríteni, hogy az Ausztriában ismeretlenként eltemetett személy azonos Futó Jánossal. Azt is kétséget kizáróan meg tudták állapítani, hogy nem bűncselekmény áldozata lett, miként azt is teljességgel kizárták, hogy valamilyen bűncselekmény elkövetése miatt menekült volna el.

"A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak nem csak az a feladata, hogy megakadályozza, olyan személyek dolgozzanak a rendvédelem állományában, akik esetleg visszaélnek hivatali helyzetükkel és netán bűncselekményeket követnek el. Alapvető az is, hogy ellássák a tisztességgel dolgozók védelmét, ha fenyegetik, bántalmazzák őket" - hangsúlyozta a rendőr alezredes.

Hozzátette: ez a védelem kiterjed a védett állomány közeli hozzátartozóira is bizonyos erőszakos bűncselekmények - így például emberölés, kényszerítés, személyi szabadság megsértése, emberrablás, zsarolás - esetén.