Három körözött férfi került rendőrkézre a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) védelmi tisztjeinek segítségével.
Egy budapesti fiatalra és társaira egy szabadnapos rendőrnő figyelt fel 2022 októberében egy VIII. kerületi parkolóban, miközben az autók között próbáltak elbújni. Amikor az őrmesternő kérdőre vonta őket, közölték, hogy egyikőjük engedély nélkül vezetett. Meglátva a kiérkező rendőrautót futni kezdtek, ezért a rendőrnő szolgálatba helyezte magát. Utánuk futott, de amikor B. Aladár útját állta, a fiú megütötte.
B. Aladár körözését 2025. február 27-én rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt, mert az idézéseken sorra nem jelent meg, sőt időközben egy csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt is elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az NVSZ védelmi tisztjei beazonosították a fiatal tartózkodási helyét és 2025. március 16-án este egy XXIII. kerületi gyorsétterem parkolójában a BRFK és a Készenléti Rendőrség járőreinek segítségével intézkedés alá vonták az autóját.
A gépkocsit a körözött férfi testvére B. Zsolt vezette, aki ellen szintén elfogatóparancsot adtak ki csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás és lopás miatt, sőt az autóban utazott egy harmadik körözött férfi is. B. Zsolt érvényes jogosítvány nélkül vezetett és a ruházatából egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó fegyver került elő.
Az autó negyedik utasánál, egy 23 éves nőnél nagy mennyiségű készpénzt és 4,9 gramm marihuánát találtak és foglaltak le a rendőrök.
A körözött testvérpárt a rendőrök az V. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, a bíróság azóta elrendelte letartóztatásukat. F. Grétát a XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányságon hallgatták ki kábítószer birtoklás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi funkciója alapján továbbra is nagy hangsúlyt fektet azokra a korábban elkövetett hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekményekre, ahol az elkövető tartózkodási helye ismeretlen. Védelmi tisztjeink a rendelkezésre álló eszközök segítségével mindent megtesznek az elkövetők kézre kerítéséért.