Rendőrkézen az 5 éve bujkáló férfi

A Nemzeti Védelmi Szolgálat védelmi funkciója alapján folyamatosan figyelemmel kíséri a korábban elkövetett hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekményeket. Azokban az esetekben, amikor a gyanúsított tartózkodási helye ismeretlen, védelmi tisztjeink a rendelkezésre álló eszközök segítségével megpróbálják beazonosítani az illető hollétét.

Így került rendőrkézre az az 52 éves férfi, akit hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt a bíróság jogerősen 3 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélt, melynek letöltését nem kezdte meg, ezért a Győri Törvényszék elfogatóparancsot adott ki ellene.

2018 júniusában a győri buszpályaudvaron tartózkodókkal agresszíven viselkedő férfi miatt kértek rendőri intézkedést, melynek a kezdetektől fogva ellenállt, ezért a vele szemben garázdaság miatt intézkedő rendőrök megbilincselték. Előállítása közben a rendőrautóból megpróbált megszökni, az azt megakadályozó rendőrt leköpte és le akarta fejelni.

Miután kiszállították az autóból, továbbra is ellenállt, a szolgálati autóba belerúgott, később pedig az előállító helyiség ajtajának ugorva azt nagy erővel az intézkedő rendőrre tolta.

Az intézkedés során végig szidta a rendőröket, a felmenőiket, és mindenkit megöléssel fenyegetett.

A körözött férfit 2024. április 17-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai az NVSZ védelmi tisztjének közreműködésével Budapest XI. kerületének erdős részén elfogták.